Dalegyletek a fővárosban

A 19. századi polgárosuló társadalom és átalakuló zenei szcéna új csopor­to­sulásai a zenei egyesületek, melyek közül a dalegyletek, férfidalárdák sokszínű programjaikkal és tömegeket megmozgató rendezvényeikkel a fővárosban is egyre inkább a figyelem központjába kerültek mind nagyobb teret adva az ön­szervező polgárság kreatív zenei megnyilvánulásai számára.

19. század eleji svájci–német mintát követve már az 1830–1840-es években megjelentek Magyarországon is a világi férfikórusok, az ún. dalárdák, dalegyletek. Jelenlegi tudásunk szerint a fővárosban az első dalegyleteket az 1840-es években alapították, és számuk a következő két-három évtizedben tovább gyarapodott, és hamarosan országos ismertségre tettek szert. A fővárosi sajtó rendszeresen hírt adott fellépéseikről, koncertjeik pedig alkalmat adtak a dalármozgalomról szóló eszmecseréknek, vitáknak is. A dalegyletek jelen voltak több fontosabb eseményen: részt vettek az 1852-es és 1857-es császárlátogatás alkalmával az uralkodó üdvözlésében, kivették részüket 1865-ben a Nemzeti Zenede negyedszázados ünnepségében, 1870-ben pedig házigazdái voltak az országos dalártalálkozónak. Emellett dalestélyeket, táncvigalmakat és kirándulásokat szerveztek, katonazenekarokat vontak be műsoraikba, jótékonysági hangversenyeket rendeztek (vagy részt vettek azokon), közreműködtek avatásokon és megnyitókon, hangversenyeken és templomi eseményeken, szerenádokat adtak, hercegprímást köszöntöttek és ezeken keresztül számos fővárosi teret belaktak. Tevékenységük megismerése tovább árnyalja, milyen zenei és egyesületi élet volt Pesten, Budán és Óbudán Erkel Ferenc és Liszt Ferenc korában.

1. Intézményesedés

Az első fővárosban felbukkanó dalegyletekről már az 1840-es évekbeli sajtó tudósít. A Hazai ’s Külföldi Tudósítások 1843. június 20-án megjelent számában egy „szépjuhászné” nevű 75 tagú társaságról ír, akik daltort (Lieder-Tafel) adtak. (Ebben hölgyek is voltak a leírás szerint.) Nem sokkal később a lap beszámol róla, hogy július 16-án a „budai Daltorosok” ismét összegyűlnek a budai hegyekben „gyönyörű mulatságra”. A Honderü szintén hírt ad erről a mulatságról, „budai daláregylet (Liedertafel)”-nek nevezve a társulatot. A Hazai ’s Külföldi Tudósítások 1843 augusztusában már arról ír, hogy több kisebb-nagyobb dalár-kör van Pesten és Budán. 1843. december 30-án a Honderü (1/26, 831.) egy újabb dalegylet alakulásáról tudósít, a pesti vaknevelőintézet igazgatója Dolezsalek úr irányításával. Az ezt követő hetek, hónapok híradásaiból végigkövethetjük a Concordia egylet és a dalárda egyesülését, az új egylet zenei tevékenységét, és a tisztségviselők személyeinek változásait. Legközelebb az ötvenes években hallunk fővárosi dalárdáról: a pest-budai dalárda megalakulásának és a budai dalárda kezdeti éveinek lehetünk tanúi.

1854-ben megalakult a Pest-Budai Dalárda, 1856-ban elkezd szerveződni a hivatalosan 1864-ben megalakult Ofner Sängerhort (később Budai Dalárda), 1861-ben létrejön Pesten a Magyar Királyi Egyetemi Dalegylet (hatósági jóváhagyását 1862 elején kapta meg), 1862-ben a Pesti Unio és az Óbudai Dalfüzér (bár a sajtó már 1858/59-ben ír megalakulásukról), 1865-ben a Nemzeti Dalkör.

Thill pesti lipótvárosi egyházi karnagy volt, 1852 és 1867 között az általa alapított magán énekegyüttesből alakult Pest-budai dalárdának az alapítója, vezetője. Vajda Viktor és Ábrányi Kornél feljegyzései alapján az ötvenes évek elején a Thill körüli csoportosulást megfigyelte a rendőrség és akadályozta tevékenységét, s csak I. Ferenc József császár 1852. évi magyarországi látogatása miatt engedélyezték végül dalárdája működését, mivel szükségük volt rá a megfelelő zenei reprezentáció miatt. Az elbeszélés kapcsán több kérdés is felmerül, ami a hitelességét megkérdőjelezi (pl. a Nemzeti Színház és más színházak énekkara mellett miért volt akkora szükség a dalárokra, akik létszámban nem is lehettek olyan sokan), ám ezt egyelőre még nem tisztázta a kutatás. Egy azonban biztos: 1854-ben felléptek az Európa-szálló dísztermében. Ábrányi Kornél Thillt az országos dalármozgalom szempontjából is kiemelkedőnek tartja, egyesületét az első fővárosi dalegyletként könyveli el.

2. Események

A dalegyletek tevékenysége – hasonlóan más dalárdákhoz szerte az országban – sokszínű volt: nyilvános dalestélyeket, díszdalestek, táncvigalommal egybekötött dalestélyeket, jótékonysági hangversenyeket tartottak; félig-nyilvános zászlószentelési ünnepségek rendeztek, egyházi szolgálatot vállaltak, de a szerenádok és zártkörű rendezvények (kirándulások) egyaránt terítéken voltak. Jellemző, hogy számtalan szólóénekes vagy akár hangszeres műsorszám is szerepelt a dalegyletek hangversenyein, nem ritkán próza is. Programok, nyomtatványok viszonylag kis számban maradtak fenn, így elsősorban a korabeli sajtóból lehet rekonstruálni a dalegyletek fellépéseit.

A jótékonysági hangversenyekre jó példa a Magyar Királyi Egyetemi Dalegylet 1867. július 20-i koncertje, melyet a Lövöldében tartottak a honvédalap javára.¹ Az eseményről a Zenészeti Lapok is beszámolt:

Egyike volt ez a legsikerültebb dalestélyeknek, s a célt: a „honvédalap” növelését tekintve, bizonyára oly eredményü is, minővel a fővárosban eddigelé e célra rendezett előadások egyike sem dicsekedhetik. A lelkes egylet nemcsak az egész bevételt fölajánlá a célnak minden költség levonás nélkül, de még tombolát is rendezett… Mindenkinek arcán vidám kedély mosolygott s derült, fesztelen társalgás jellemzé az estélyt, mely a dalkör és a közreműködők által előadott tisztán magyar műsor folytán csak fölfokozódást nyert. […] A jó kedv csak a tánc kezdetével lépett aztán igazán ősi jogába, mely egész viradtig folyt. Mindenki elégülten távozott s bizonyára sok ily kedélyes estélyt ohajtott magának. – Méltó dicséret illeti ez egyletet, s annak buzgó karigazgatóját Zimayt, ki abban csak fokozni tudja a tiszta magyar irányt és a hazafias szellemet.²

Nem ritka a dalárdák esetében az egyházi kapcsolódás. A Pest-Budai dalárdát például Thill Nándor a belvárosi plébánia karnagya alapította elsősorban egyházi szolgálat céljából. Ezt 1858-as Alapszabályuk első mondatában is rögzítették: „Az egylet czélja, a valódi s jó egyházi ének mivelése és terjesztése…” Nem meglepő tehát, hogy nagypénteken és húsvétkor felléptek, de tudjuk azt is, hogy évfordulós ünnepségük alkalmával 1866-ban a belvárosi templomban misét adtak elő.³ További példa, hogy a műegyetem megmagyarosodásának ünnepén 1860-ban a Mátyás-templomban az egyetemi dalárdát kérték fel éneklésre magyar nyelven.⁴

Kiemelkedő esemény volt 1865 augusztusában a Nemzeti Zene negyedszázados jubileumi ünnepsége, melynek keretén belül került a Városligetben megrendezésre az országos dalárünnepély, mely Sopron és Pécs után a harmadik ilyen volt hazánkban. 1870-ben ismét Pesten került megrendezésre az országos dalártalálkozó, akkor már az Országos Magyar Daláregyesület szervezésében.

3. Helyszínek

Az előadások és mulatságok helyszíneinek – nem teljes, de jó keresztmetszetet adó – listája: Európa-szálló, Tigris szálló, Császárfürdői gyógyudvar, Zugliget / Fáczán, Tüköry-féle sörcsarnok kertje, „Gőzhajóhoz” címzett vendéglő, Pesti Vigadó (redout), Margitsziget, Városliget és különféle templomok.

Az Ó-budai dalfüzér énekgyakorlatait szerdán és pénteken a „Gőzhajóhoz” címzett vendéglőben tartotta. A Magyar Királyi Egyetemi Dalegylet hétfőn, kedden, szerdán és szombaton este 6–7 óra között próbált az egyetemen, mely helyszín egyben jelzi is, hogy az egyetem magáénak tudhatta az egyletet, ha engedte, hogy a területén tartsa próbáit.

Nem minden helyszín volt ugyanakkor megfelelő. 1865. május 27-én a Budai Dalárda a Császárfürdőben tartotta hangversenyét, melyről a Zenészeti Lapok a következőket írta: „A császárfürdői helyiség akusztikai szempontból nem tartozik az előnyösök közé. Nagyobb távolságban sok finomabb előadási árnyalat egészen elmosódott.”⁵

Vajda Viktor 1870-ben így ír a pest-budai dalárdáról: „1851-ben a társulat már tekintélyes számmá nőtte ki magát és megesett, hogy némely tagjai künn a szabadban, a városligetben, a Margitszigeten, vagy a zugligetben találkozván, a már betanultakből, kardalokat adtak elő, nagy élvezetére a közönségnek…”.⁶ Az elnyomatás idején (1850-es évek) azonban figyelni kellett minden csoportos megmozdulásra. Meg nem erősített anekdoták szerint Thill Nándort a rendőrség zaklatta a dalárdatagok csoportosulása miatt. A pest-budai dalárda Alapszabálya nem véletlenül írja: „Az elnök köteles a dalárdái kirándulásokat, valamint a zeneelőadásokra kitűzött énekdarabokat két nappal előbb a cs. k. rendőrigazgatóságnak áttekintés végett fölterjeszteni.”

1865. augusztus 21-én a Nemzeti Zenede jubileumi ünnepségébe integrált országos dalárünnepély a Városligetben, egész pontosan annak lövöldéjénél zajlott. És ha már lövölde: az ún. polgári lövölde, mely a mai Lövölde téren állott, hangversenyhelyszínként szolgált 1869. május elsején az Unio dalárda számára, 1870. november 26-án pedig a Nemzeti Dalkör zászlóavatási ünnepsége zajlott itt, s több alkalommal meghívta Lisztet ide énekes estélyeire az utóbbi egylet.

A Tüköry-sörcsarnok is kedvelt helyszín volt. Pilsitz Martin így ír róla: „A forgalom növelése érdekében a sörfőzdék gyártóüzemeik közvetlen közelében nagyvonalú sörcsarnokokat kezdtek létesíteni. Ez a különleges vendéglátóipari létesítményt befogadó épülettípus eredeti formájában Magyarországon már nem létezik. A 19. században megszokott városi vendéglőktől és éttermektől méreteiben és felszereltségében is jelentősen különböző sörcsarnokok általában nagyobb parkos kertekben helyezkedtek el. A Tüköry Sörfőzde 1855-ben létesített üzeme mellett saját sörcsarnokot. Ez a mai Szent István körút mentén, feltehetően a Vígszínház helyén működhetett. […] Tüköry sörcsarnokot nagyvonalúan parkosított terület vette körül, ahol feltehetően több kisebb építmény, pl. kút és pavilon is elhelyezésre került. A sörcsarnok körüli területet nyáron sörkertként használták. Ezzel a sörfőzdei létesítmény vonzó városi kirándulóhellyé vált, amely természetesen a vállalat gazdasági érdekeit is megfelelően szolgálta.”⁷

4. Repertoár

A dalármozgalom egyik legnagyobb hozzájárulása a magyar zenei életben a magyar férfikari irodalom megteremtése – még akkor is, ha ez rengeteg kétes értékű mű megszületését hozta magával. Nem egy dalárda tűzött ki pályázatot országszerte férfinégyes komponálására, köztük elsőként a pest-budai dalárda 1855-ben.⁸ (Mosonyi Mihály egy írásában utal arra, hogy a pest-budai dalárda már az 1840-es években írt ki pályázatokat, de erről nincs pontosabb információ, ill. ilyen nevű dalegylet létezéséről ekkoriban nem tudunk.)

Tipikus jelenség a megzenésített jelige, mely az egyleti zászlóhoz hasonlóan az egylet identitásának fontos része volt, dalártalálkozókon gyakran ezzel köszöntötték egymást. A Zenészeti Lapok – amely 1869 januárja és 1872 októbere között az országos magyar daláregyesület hivatalos közlönye volt – számos dalegylet jeligéjének kottáját közölte.

Maga Erkel Ferenc és Liszt Ferenc is kapcsolatban állt a magyar dalárdákkal. Erkel, aki 1865-ben vezényelte először a dalárokat, majd részt vett 1867-ben az országos daláregyesület alapszabályainak kidolgozásában, és 1868-tól 14 éven át az országos dalármozgalom országos karnagya volt, többet művet is írt számukra. Lisztet úgy tartja számon a magyar zenetörténet, mint az első magyar nyelvű férfikari mű szerzője (Patakcsa, szöveg: Garay János, 1846, a pécsi dalosoknak, tkp. a Pécsi Dalárdának ajánlva), ám ezen felül csupán egyetlen művet, A lelkesedés dala címűt komponálta a magyar dalároknak, bár számos más művét is énekelték országszerte.

A dalegyletek elterjedtségére példa a különböző szerzők dalárdáknak dedikált műve. 1859-ben például Nyizsnyai Gusztáv zeneszerző, nótaszerző, a nagykőrösi dalárda alapítója a „pest-budai dalárda tagjainak tisztelete jeléül” ajánlotta Nemzeti bordal c. férfikari művét, mely a Napkelet 1859-iki új évi első számának mellékleteként jelent meg.

Kurátor: Gusztin Rudolf