A magyar ábránd a 19. századi kulturális nemzetépítés korszakának egyik jelleg­zetes zenei műfaja volt, a kiállítás címeként szándékaink szerint arra a lelkesült­ségre, lelkesedésre is utal, amely a polgárosuló–modernizálódó, sok­nem­zetiségű fő­város lakóit ezekben az évtizedekben áthatotta. Nyelv­újítási szó­alkotásunk, az ábránd egyszerre hordozza magában a reményt, az érzelem-vezérelt tervez­ge­tést és ennek meghiúsulását. Ábránd és valóság gyakran egymásnak feszül. Így gondolta ezt a 19. század zeneéletéről id. Ábrányi Kornél (1822–1903), majd Szabolcsi Bence (1899–1973), a korszak két monu­mentális és máig meghatározó zenetörténeti összefoglalásának szerzője is. Mindketten a „mámor és kijózano­dás” dinami­kájában élték át, illetve láttatták a századot, és az általuk közvetített elkép­zelés mindmáig meghatározza a kultu­rális nemzetépítés koráról alkotott képünket. Pedig Ábrányi és Szabolcsi is érzékelte az ábrándok mögött feszülő akaratot, és látta, számba vette ennek kézzelfogható eredményeit is.

Kiállításunk az 1867-es kiegyezés körüli évtizedek pulzáló fővárosi zene­életébe ad betekintést. A megvalósult, az ábrándokat tovább éltető tervekre koncent­rálva, mikrohistóriai közelségből tekintünk rá arra a mozgal­mas idő­szak­ra, amely során nemcsak a főváros születésének gondolata öltött testet, hanem a város polgári zenei intézményeinek professzionalizációja is nagy lendü­letet vett. A fo­lya­matot nagyban elősegítette, sőt meghatározta Erkel Ferenc és Liszt Ferenc zeneszerzői, előadói és tanári tevékenysége. Ezekről az évti­zedek­ről azonban még ma is keveset tudunk, ideje lenne átfogalmaznunk az önkény­uralom éveiről alkotott egyoldalú képet. Kiál­lításunkkal rálátást adunk a főváros professzionális zenei intézményeinek működésébe éppúgy, mint az önszervező­dő polgári zene­egye­sü­letek és dalárdák életébe, valamint a társasági események és a szórakoz­tató zenélés világába, a szalonok, vendéglők és fürdők zenei kínála­tába. Minde­közben pedig igyekszünk bemutatni azt is, ahogyan a város egykori polgára mindennapos ténykedésén keresztül alakította közvetlen kör­nye­zete törté­netét. Zeneműveken, zenei vázlatokon, továbbá zenei tárgyú íráso­kon, napló­bejegy­zéseken, leveleken keresztül igyekszünk megérteni azt a közös motivációt, amely a nemzeti kulturális identitás különbözőségein túllépve – a még mindig meglévő hungarus tudatra támaszkodva – elősegítette a közös magyar ábránd, egy európai rangú zenei főváros felépítését.